Farm a városban

Igazán komoly újításnak, találmánynak, innovációnak csak olyat nevezhetünk, ami több területen szül alapjaiban jobb megoldást a korábban ismerteknél. A kerék, a gőzgép vagy az internet nem minősülhetett csupán új alkatrésznek, eszköznek vagy kommunikációs csatornának, annál sokkal mélyebben forgatta fel az addigi ismereteket. A LED technológiát bátran sorolhatjuk ebbe a vonulatba: felhasználási területeinek széles köre, illetve az elérhető újítások magas száma és fontossága a legfontosabb találmányok listájára jegyezteti fel a ledeket. Ebben a bejegyzésben arra mutatunk rá, hogy egyes ledes kutatások milyen nagyszerű eredményekkel kecsegtetnek olyan jelentős probléma kiküszöbölésére, mint az éhínség, az élelmiszerhiány.

Philips City Farm

Philips City Farm

Földünkön továbbra is rohamosan nő a népesség, az ENSZ becslései szerint akár 2,5 milliárd fővel többen lehetünk 2050-ben, mint most. Egyre kevesebb lesz a mezőgazdaságilag hasznosítható földterület, miközben egyre több embert kell ellátni élelemmel, vitaminokkal, tápanyagokkal. Ez magával hozhatja az élelmiszerárak drasztikus növekedését is. A fenntartható fejlődés a XXI. század egyik kulcsfogalma, aminek betartása néha inkább álomképnek tűnik és hajlamosak lehetünk némi aggodalomra. Szerencsére azonban kiváló kutatók dolgoznak a konkrét megoldásokon. A most tárgyalandó témánk egy amerikai mezőgazdasági cég és a Philips közös együttműködésén alapuló kutatás, amiben a LED a főszereplő.

Philips City Farm

Philips City Farm

A növények fényérzékenysége teljesen különbözik az emberi szemétől – a növények a fény bizonyos hullámhosszait sokkal hatékonyabban használják. A Philips szakemberei már 1936 óta kutatnak ezen jelenség kapcsán, de az áttörést a ledes technológia hozta meg számukra. A ledek ugyanis lehetővé teszik a fény finomhangolását annak érdekében, hogy a különböző termények specifikus igényeit ki lehessen elégíteni. A Philips kutatóintézetekkel, egyetemekkel és termelőkkel együttműködve képes lesz az egyedi szükségletek kielégítésére is. Továbbá azzal, hogy a ledes fényforrások kisebb hőmérsékleten működnek (mint a hagyományos fényforrások), nagyon közel lehet őket helyezni a növényekhez és az optimális beállításokkal biztosítható a palánták egyenletes megvilágítása.

Philips City Farm

Philips City Farm

A Philips a kertészeti világításhoz külön munkacsoportokat állított fel annak érdekében, hogy felépítsenek egy adatbázist „fényreceptekből”, ami a különböző fényigényű növények szükségleteit foglalja össze. A ledekkel egész évben, egyenletes minőségű „terméket”, azaz növényeket lehet termeszteni.

Philips City Farm

Philips City Farm

Ezzel a technikával érték el, hogy épületekben működjenek hatalmas, többemeletes termelő területek, amelyek korábban csupán a városokon kívüli földeken voltak elképzelhetőek. A sokmillió dolláros beruházások, kutatások tovább folynak. A cél az, hogy kórházakban, egyetemeken és mindenhol máshol, ahol sok ember megfordul, legyenek külön termek növénytermesztésre. Ezzel a helyben termesztés módszerével további jelentős környezetvédelmi hatások válthatóak ki a szállítás „megspórolásával”.

Philips City Farm

Philips City Farm

A led lámpák felhasználhatóságának sokoldalúsága már ismert, de talán azzal, hogy látjuk, hogy századunk egyik legnagyobb kihívására is (részben) a LED jelenti a megoldást, még közelebb érezhetjük magunkhoz ezt a világítástechnikai forradalmat. Még messze vagyunk attól, hogy otthonainkban használjunk LED izzókat növénytermesztéshez, de ha megnézik a képeket, videókat, láthatják, hogy a fentiek egyáltalán nem futurisztikus képzelgések, hanem egy biztató innovációs folyamat már messze nem kezdetleges lépései

Minden vélemény számít!